Nem gyerekként kezdik a programozást a profi fejlesztők

IT-programozó–fejlesztő kategóriában tavaly több mint 9 ezer álláshirdetést adtak fel – csak a Profession.hu adatbázisában. Magyarországon egyre nehezebb Java-fejlesztőket találni, miközben nemzetközi szinten ma már minden tizedik programozó kevesebb, mint egy év tanulás után állást talált a szakmában. 

Jelenleg egy néhány hónapos intenzív képzés (bootcamp) is elég egy keresett programnyelv elsajátításához, és így akár a karrierváltáshoz is. A hazai cégek elsősorban logikai és a csapatmunkához szükséges készségeket várnak el a kezdő programozóktól.

 

A hazai, informatikai munkaerő-piacon több mint 20 ezer nyitott pozícióra keresnek szakembereket az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) adatai szerint. A Startup Safary gyorsfelmérése alapján tízből négy startup cégnek még mindig problémát okoz a szoftverfejlesztő-hiány és egyre nehezebb olyan programozókat találni, akik a Java, .Net fejlesztők, UX designerek vagy adattudósok (data scientist). A Stack Overflow legfrissebb, 64 ezer webfejlesztő körében végzett nemzetközi kutatása rámutat arra, hogy a szoftverfejlesztők korántsem gyerekkoruk óta képzik magukat. A válaszadó szakemberek harmada 1–4 évig tanult programozást karrierje megkezdése előtt, 11 százalékuk pedig egy évig sem képezte magát az első állásajánlatig. A kutatás szerint a bootcampek elterjedésének köszönhetően a programozásban járatlanok is könnyedén léphetnek be a fejlesztői szakmába.

 

A legfontosabb három programozói készség között szerepel a logikus gondolkodás, a csapatmunka képessége, illetve a szorgalom – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) JUMP programjának kutatásából, amelyet a programozóképzés partnercégei és jelentkezői körében végeztek el. Az egyetem, többek között bankok, telekommunikációs cégek, illetve játékfejlesztők együttműködésével, idén is folytatja programozóképzését. A METU JUMP intenzív, négy hónapos junior szoftverfejlesztői programjában több mint 10 éves oktatói és aktív programozási tapasztalattal rendelkező, elismert szakemberek készítik fel a hallgatókat a programozói munkára.

 

 

„Nincs konkrét készség vagy recept, aminek segítségével valaki biztosan jó programozóvá válna. Bárki sikeres karriert futhat be a szoftverfejlesztői pályán, ha megvan benne a kellő elszántság és kitartás, kortól vagy nemtől függetlenül. A sztereotípiákat le kell rombolni, a programozás nem csak a fiúk játszótere” – véli Koren Balázs, a 2017-es First Global Challenge, robotépítő olimpia nyertes magyar csapatának mentora, aki a METU JUMP február 22-i info estjén beszélget a szakma iránt érdeklődőkkel a programozásban rejlő lehetőségekről.

 

„A METU JUMP iránt érdeklődők egyharmada volt hölgy tavaly, ami jóval magasabb arányt jelent, mint a női programozók iparági átlaga. A 4 hónapos képzés ideális lehet egyetemistáknak és pályakezdő fiataloknak éppúgy, mint informatikusoknak vagy más iparágakban dolgozó, de karrierváltáson gondolkodó szakembereknek” – mondta Dr. Beck Ildikó, a METU JUMP vezetője. Az IVSZ felmérése szerint 2014-ben, Magyarországon, az informatikushallgatók 15 százaléka volt nő.

 

Koren Balázs szerint a programozás mellett olyan készségeket is fejleszteni kell, mint a csapatmunka, a prezentációkészítés, illetve a programozáshoz közvetlen köthető algoritmikus gondolkodás. Ezek elengedhetetlenek lesznek a jövőben. A szakértő úgy véli, az olyan bootcampek, mint a METU JUMP, lehetőséget adnak egy-egy programozási nyelv intenzív elsajátítására, átfogó tudás, valamint megfelelő gyakorlat megszerzésére. A Stack Overflow kutatása szerint a programnyelvek közül, nemzetközi szinten, a JavaScript, SQL, a Java és a C# a leggyakrabban használt a programozók körében. A METU JUMP felmérésében a válaszadó hazai cégek leginkább a Java, a C++, a HTML, PHP és az SQL programnyelveket alkalmazzák.

 

A METU JUMP juniorszoftverfejlesztő-képzés során a diákok a Java programozói nyelvet ismerhetik meg. A kurzus költségtérítéses, ugyanakkor az együttműködő partnereken keresztül a biztos állást ajánlanak azok számára, akik elvégezik a kurzust. A tanfolyam részleteit az érdeklődők február 22-én, egy infóest során személyesen is megismerhetik, itt szó lesz többek között a jelentkezés feltételeiről, valamint ízelítőt kaphatnak a programozásban rejlő lehetőségekről, kihívásokról, izgalmas és kreatív feladatokon keresztül. A programról további információ a http://metujump.hu/ oldalon érhető el.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció