Bemutatkozott az Airbus drónfutára

Sikeres repülési bemutatót tartott a szingapúri egyetemen az Airbus Helicopters csomagszállító drónja: a Skyways egy postai küldeményt kézbesített. A hamarosan kezdődő tesztidőszak során a szerkezet az egyetemi kampuszon teljesít majd futárszolgálatot. 

Az Airbus 2016-ban vettette bele magát az önvezető repülő járművek fejlesztésébe. A repülőgépgyártó egyszerre több projekten dolgozik, ilyen a nagysebességű Racer helikopter, vagy a pilóta nélküli repülőeszközök, mint a CityAirbus és a Vahana légitaxi és. Utóbbi egyébként február elején emelkedett először levegőbe, most pedig a futárdrónt tesztelték sikerrel.

 

 

A repülőgépgyártó a szingapúri egyetemmel és a postával (SingPost) együttműködésben olyan rendszer kiépítésén dolgozik, amely sűrűn lakott nagyvárosi környezetben teszi lehetővé postai küldemények kézbesítését pilóta nélküli repülő eszközökkel. A koncepció magán a drón fejlesztésén kívül magában foglalja az ehhez szükséges infrastruktúra telepítését is: vagyis dokkolóállomásokat, a csomagok le- és felvételéhez szükséges technológiákat és biztonsági berendezéseket. 

 

A Skyways-projekt következő fázisa a hamarosan kezdődő tesztidőszak: ennek során az egyetemi dolgozók és tanulók fogják a drónt kisebb, 2-4 kilogrammos csomagok kézbesítésére használni a kampusz teljes területén, mely egyébként hatalmas, nagyobb, mint 150 focipálya.  

 

 

„A sikeres próbaüzemet lehetővé tevő, előremutató együttműködés révén a hamarosan valósággá válik a biztonságos és megbízható városi csomagszállítás. Az Airbus büszke arra, hogy ennek a folyamatnak az egyik úttörője lehet” – fogalmazott Alain Flourens, az Airbus Helicopters vezető mérnöke.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció