Az év Projektmenedzsere Ecsedi Péter, az IT-Systems Hungary programmenedzsere lett

Szakemberek jóslata szerint 50 éven belül több robot fog dolgozni, mint ember. Vannak viszont olyan szakmák, amelyek létjogosultságát felerŇĎsítheti a negyedik ipari forradalom. A projektmenedzser pozíció ide tartozhat, hiszen az ehhez szükséges képességeket a mesterséges intelligencia nem tudja utánozni.

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla a szakma népszerŇĪsítésének és fontosságának erŇĎsítése céljából minden évben meghirdeti az Év Projektmenedzsere Díj pályázatot. Idén immár 17. alkalommal tették ezt, az átadó ünnepséget pedig a Projektmenedzsment nemzetközi világnapjához kapcsolódóan szervezték meg. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fŇĎvédnöksége alatt álló elismerést 2017-ben Ecsedi Péter, az IT-Systems Hungary programmenedzsere vehette át az európai uniós források felhasználásáért felelŇĎs államtitkártól, Rákossy Balázstól. Ecsedi a nemzetközi szoftverfejlesztŇĎ nagyvállalat vidéki leányvállalatának létrehozását vezette sikerre – projektmenedzseri teendŇĎi alatt a 300 fŇĎs cég rövid idŇĎn belül 3000 fŇĎssé duzzadt.

 

– A program nyolc hónapja alatt a leányvállalatot mŇĪködésre kész állapotba kellet hozni, a szükséges idegen nyelvtudású szakembereket kiválasztani, a jövŇĎbeli utánpótlás érdekében az egyetemi együttmŇĪködési kapcsolatokat kiépíteni, a kiválasztott helyszínen a mŇĪködési infrastruktúrával felszerelt vállalati épületet felépíteni. Mindezek rendkívüli szakmai, üzleti és emberierŇĎforrás menedzsmentet követeltek meg, ráadásul a Pécsi Tudományegyetemen a projektmenedzsment képzés is e vállalkozás kapcsán indulhatott el – méltatta a nyertes munkásságát dr. Prónay Gábor, a HTE (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület) szakembere, a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idei soros elnöke.

 

 

Ecsedi Péter a vándordíjon felül különbözŇĎ szakmai konferenciákra kap belépési jogosultságot, publikálási lehetŇĎségek nyílnak számára, de egyúttal indulhat a szakma nemzetközi pályázatán (IPMA Achievement Award) is. Itt az elmúlt években a hazai gyŇĎztesek harmadik, majd elsŇĎ díját nyertek. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció