Tizedik médiaműhelyét nyitotta meg az NMHH

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) adta át Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a hatóság tizedik médiaműhelyét október 19-én, így a diákok a legmodernebb szoftvereken és csúcsminőségű számítógépeken szerezhetik meg a kreatív iparban hasznosítható gyakorlati tudásukat.

A médiaműhelyekkel a hatóság 2012 óta járul hozzá a felsőoktatási intézményi oktatáshoz. Karas Monika, a hatóság elnöke már a hatodik fővárosi, országosan pedig a tizedik csúcstechnológiás médialabort adta át október 19-én. Az egyenként 13 millió forintból kialakított NMHH-s médiaműhelyek célja, hogy támogassák a jövő médiaszakembereinek gyakorlati képzését. 

 

Megnyitóbeszédében Karas Monika hangsúlyozta, hogy ma egy felelősen gondolkodó hatóságnak nem csupán a jelen helyzetekre való reflektálás a feladata, hanem az is, hogy invesztáljon a jövőbe. Hozzátette, hogy a hatóság célja, hogy érdemben hozzá tudjon járulni a következő generáció szakembereinek, így a BME-s diákoknak a képzéséhez is – akik meghatározzák majd a jövőben a média és a hírközlés irányait –, hiszen a főként technikafüggő szakokon létkérdés, hogy a diákok – naprakész tudást szerezve – lépést tudjanak tartani a fejlődéssel. 

 

Józsa János, az intézmény rektora köszönetét fejezte ki a kapott támogatásért, amelyet nagy segítségnek tart, és elmondta, a műhely hozzáadott értékként tovább fogja emelni képzési színvonalukat mind az oktatás, mind a kutatás területén. Ígéretet tett arra, hogy az NMHH-s médiaműhelyben folyó munka első eredményeit mihamarabb közzé fogják tenni. 

 

A hatóság három MacPro és három iMac 27-inch számítógépet, három Dell Ultra Sharp kijelzőt, hat Adobe Creative Cloud szoftver-csomagot üzemelt be, emellett gondoskodott a műhely teljes kialakításáról és bútorzatáról is. Az eszközök alkalmasak a grafikus tervezéstől a kiadvány- és videoszerkesztésen át a webfejlesztésig a legösszetettebb feladatok elvégzésére. 

 

Az NMHH 2012 óta hoz létre különböző felsőoktatási intézményekben médiaműhelyeket. A program lényege, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatóknak, hogy a tanórákon túl a legújabb – a világ vezető médiastúdióiban is használt – informatikai eszközökön készíthessék el dolgozataikat, verseny- és diplomamunkáikat. 

 

Az NMHH támogatásával eddig megnyitott médiaműhelyek:

  1. 2012. december – Pécsi Tudományegyetem
  2. 2013. február – Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest
  3. 2013. december – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest
  4. 2014. október – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
  5. 2014. december – Szegedi Tudományegyetem
  6. 2015. május – Debreceni Egyetem
  7. 2015. szeptember – Corvinus Egyetem, Budapest
  8. 2016. október – Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest
  9. 2017. június – Eszterházy Károly Egyetem, Eger
  10. 2017. október – Budapesti Műszaki Egyetem
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció