Idén is keresik az Év Fiatal Vezetőjét

Két sikeres pályázati év után újra megmérettetnek legrátermettebb vezetők az Év Fiatal Vezetője díj elnyeréséért. Az elmúlt két évben közel száz pályázó állt a startvonalhoz, hogy végigmenjen a korántsem könnyű pályázati úton és aztán a szakmai zsűri előtt prezentálja vezetői ars poeticáját, vízióját. A Fiatal Vezetők Akadémiáját is megvalósító kiírók arra számítanak, idén is emelkedhet a pályázók száma.

A kiíró céljai szerint a díjjal olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, így például a vezető saját önfejlesztésére, a hitelességre, tudatosságra, azaz a vezetés emberi oldalára. „Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy számos tehetséges fiatal vezető végzi a munkáját multinacionális cégeknél, kkv-nál vagy éppen non-profit területen, miközben a tevékenységük sokkal kevesebb figyelmet kap itthon, mint egy-egy felkapott startup cég sikersztorija” – hívja fel a figyelmet Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője. Annamária elmondta, a díjat 2015-ben azzal a szándékkal alapították, hogy hiánypótló módon keressék az országban azokat a fiatal vezetőket, akik tudatosak, hosszú távú küldetéssel bírnak, folyamatosan fejlesztik magukat és partnerként tekintenek a csapatuk tagjaira, jó példával járva elől mások számára. A lassacskán hagyományteremtő szakmai elismeréssel az elsősorban üzleti eredményekre fókuszáló vállalkozói, vagy sikeres menedzseri teljesítmények után méltó helyükre kerülhetnek a példamutató vezetői szemléletet valló, ebben kiemelkedőt nyújtó munkahelyi vezetők is. 

 

 

A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a leadership szerep tudatos megélését, és természetesen az eddig elért eredményeket is. A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. „Az eddigi tapasztalatok tükrében rendkívül éles versenyre számítunk. Szeretnénk az összes pályázónak online megjelenést biztosítani és a legjobbaknak a személyes bemutatkozás lehetőségét is megadni” – mutat rá Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója, aki elmondja azt is, hogy a bírálók a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában.

 

A 40 év alatti vezetők november közepéig adhatják be pályázatukat, a zsűri ezután kezdi majd meg az értékelést. Az ünnepélyes díjkiosztó gálára már csak 2018 februárjában kerül sor. A pályázatok beadása és a gála között zajlanak a személyes meghallgatások, értékelések, így ez az időszak is igazán eseménytelinek ígérkezik a pályázók számára. A díjátadó gálán a legjobbak listájára felkerülő versenyzők újra prezentálnak, majd pedig a zsűri kihirdeti a kategória-győztesek személyét, valamint arra is fény derül, ki lesz a kategória-győztesek közül az Év Fiatal Vezetője – 2017 cím viselője.  

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció