120 fő végzett a Codecool programozóiskolában

Évente százas nagyságrendben küldi a munkaerőpiacra frissen képzett programozóit a Codecool

Miközben a legtöbb iskolában a tanévkezdés lázában égnek a diákok, a Codecool programozóiskola a képzési rendjéből adódóan ilyenkor bocsátja útjára végzőseit.

Tizenkét hónap elméleti és hat hónapos gyakorlati képzését negyedévente indítja útjára a Codecool, a magyar helyszínek mellett már Lengyelországban is. A 2015-ben indult programozóiskolából ezekben a napokban újabb hallgatók kerülnek ki, és kezdik meg állásinterjúikat. Budapesten 51, Miskolcon 23, Krakkóban pedig 46 tanuló fejezi be tanulmányait, miközben Budapesten a szeptember végén induló kurzusra lassan betelnek a helyek. Nem csoda a nagy népszerűség: éppen az állásgarancia, és a biztos állás megszerzése után utólag törleszthető tandíj a legnagyobb vonzerő a Codecoolnál.

 

„Ez a 120 ember a programozóiskolánk indulásakor még csak írásos garanciánkban bízhatott, hogy valóban birtokába kerül egy olyan képességnek, ami valódi karrierváltáshoz segítheti. A következő negyedévekben karrierváltásba kezdő újabb százak már valódi referenciáink birtokában választhatják nyugodtan a Codecoolt.” – mondta el Boda József, alapító-cégvezető a nyár végi virtuális évzárón.

 

 

Az oktatási hivatal adatai szerint akkreditált oktatási intézményekben 2944 fő végzett idén számítástechnikai területre besorolható szakon. Közülük azonban csak mintegy 600 azok száma, akik a felmérések szerint leginkább keresett programozói szaktudás birtokában hagyják el az intézményük falait. Ebben az összehasonlításban a megközelítőleg évi 300 programozó kibocsátására képes magán oktatási szolgáltató már szignifikáns hatást gyakorolhat a kínálati oldalra. Igaz ez még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy sok tekintetben teljesen eltér az egyetemi képzésből kikerülőknek a felkészültsége elméletben, gyakorlatban, korszerűségben vagy más paraméterekben a karrierváltás céljával egy másfél éves intenzív képzésben résztvevőkétől. Ráadásul a tavasszal a PortfoLion alapjától kapott kétmillió euró révén tovább fokozhatja a tempót a Codecool.

 

A Codecool hallgatói körében végzett felmérések szerint a képzés megfelelőnek ítélt hossza, a garantált álláslehetőség és az utólagos tandíjfizetés számít legtöbbet a karrierváltási döntésben. „Noha egyre több programozóiskola indul és kínál szakmai továbbképzést ezen a területen, komoly vízválasztó tud lenni, hogy milyen referenciákkal működik egy oktatócég. Rossz választás esetén ugyanis megtörténhet, hogy nem szerez megfelelő tudást és új állást a kárvallott próbálkozó, ráadásul a képzésért kifizetendő irdatlan összeget régi, gyűlölt, rosszul fizető munkájával kell előteremtenie, ezzel akár örökre elvágva magát a karrierváltás lehetőségétől.” – figyelmeztet Boda József a képzést választók és képzést kínálók közös felelősségére. Nyár végén terjedelmes elemzői esszében foglalták össze, és publikálták honlapjukon a legfontosabb tapasztalatokat, amelyeket a piac legkorábban induló szereplőjeként eddig szereztek.

 

Az akkreditáció kérdése továbbra is nehéz dió ebben a képzési modellben, hiszen sokkal rövidebb idő alatt kell a felvevőpiaci igényekre reagálva módosítani a 12 hónap elméleti és 6 hónapos gyakorlati képzés tanrendjén, semmint, hogy egy ezt az időtávot is meghaladó akkreditációs folyamatot le lehetne folytatni. Mindazonáltal a Codecool esetében a minőséget azok a foglalkoztatók tanúsítják, akik bizalmat szavaznak a Codecoolból kikerülő munkaerőnek. A mintegy harminc szerződéses partner javát a legismertebb magyar és külföldi szoftverfejlesztő cégek teszik ki – például az NNG, az Evosoft vagy az Emarsys – de a Magyarországon működő szolgáltatóközpontok érdeklődése is kiemelkedő, és van a pénzintézeti szektorból is ismert ügyfelük, például a Generali és a Loxon.

 

Nemrégiben látott napvilágot az a szomorú hír, hogy a JP Morgan több mint 2500 főt foglalkoztató központját Budapest helyett Varsóban tervezi letelepíteni. „Vígasztalhatja azonban a magyarokat az a tudat, hogy a Codecool éppen a napokban nyit Krakkó után Varsóban is iskolát, így jó eséllyel éppen egy magyar képzési modell adja a szakmai utánpótlást az élénkülő lengyel piacon.”

 

A következő turnusokra szeptember végéig jelentkezhetnek az érdeklődők a Codecool magyar és nemzetközi honlapján.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció