Fidelity: Az önvezető autók hatása a biztosítási piacra

Az önvezető autók érkezésével felborulhat az egész biztosítási iparág évtizedek óta stabilnak hitt üzleti modellje: ha a közlekedés biztonságosabb, a díjak csökkennek. Sőt, a gépjármű-felelősségbiztosítás jelenlegi formájában teljesen idejétmúlttá válthat. Ugyanakkor a Fidelity befektetési szakértői kételkednek ebben az általánosan elfogadott konszenzusban, szerintük középtávon nem hogy megmaradnak a bevételek, de még nőhetnek is. Hosszú távon pedig új biztosítási termékek érkezhetnek a piacra, amelyek átveszik a tradicionális megoldások helyét. 

Sokba kerül a mobilozás

A technológiai előrehaladottság már így is éppen elég kárt okozott a biztosítási iparágnak, igaz, nem éppen a várt módon. Az Egyesült Államokban például nő a közúti balesetek száma, amelyeket jelentős részben okoz az okostelefon használata vezetés közben. Ugyanez tapasztalható az Egyesült Királyságban, ahol a baleseti ráták a 90-es évekhez képest folyamatosan estek 2012-ig, azóta viszont újra tetőfokon vannak. A mai modern biztonsági berendezéseket csak drágán lehet megjavítani, ugyanakkor nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy életben maradjanak az utasok. Ez jó hír a túlélőknek, viszont drága a biztosítónak, amely kénytelen fizetni a kórházi kezeléseket és a sajnálatos sérülésekből származó pereskedéseket. 

 

Mivel a biztosító kiadása a baleseti ráták és a balesetek költségének eredménye, ezek a fentebb vázolt trendek erősen lenyomják a profitmarzsokat: a magas baleseti arányok miatt jelentősen megnőtt a kockázat, ami ellen csak díjemeléssel védekezhetnek, ez az állapot pedig még évekig eltarthat a Fidelity elemzői szerint. 

 

2035 - minden olcsóbb lesz?

A befektetési szolgáltató elemzői szerint a biztonsági rendszerek fejlődése és alkalmazásuk egyre több járműben azt eredményezi majd, hogy visszafordul a figyelmetlenségből adódó balesetek számának növekedése az elkövetkezendő néhány évben. Azonban a mégis bekövetkező szerencsétlenségeknél felmerülő kárigények továbbra is nőni fognak, egészen addig, ameddig

  • az ütközések nagysága annyira elhanyagolható lesz, hogy eltűnik a személyes sérülés veszélye,
  • és annyira olcsók lesznek az új berendezések, hogy potomáron lehet majd javítani a sérüléseket. 

 

A két esemény a Fidelity szerint csak 2035 után válik valóra az egyesült Királyságban. 

 

Amikor a baleseti költségek a csúcsra érnek, a profitabilitás is sokkal nagyobb lesz, hiszen a biztosítók áremeléssel, magasabb díjszabással reagálnak a megnőtt kockázatokra. Ám mivel az árakat a múltbéli veszteségek alapján számítják, a díj magas marad, de a balesetekből származó költségek csökkennek, ezt pedig gyakran hagyja figyelmen kívül a piac. 

 

Személyi kockázat helyett termékkockázat

Nem árt észben tartani, hogy a vezetés akkor is tartogat veszélyeket, ha nem emberek ülnek a volán mögött. „A Fidelitynél arra számítunk, hogy a viselt felelősség a sofőrökről egyre inkább a gyártókra fog hárulni, mivel inkább műszaki problémákból adódhatnak majd a közúti balesetek  - például érzékelők meghibásodása, szoftveres fagyások - nem pedig emberi hibából. A biztosítók így inkább a gépjárműipari szereplőknek kínálhatnak majd védelmet az ilyen baljós kimenetelekkel szemben”  teszi hozzá Al-Hilal István, a cég magyarországi értékesítési vezetője. 

 

Ma már több autógyártó is kezeskedik a saját önjáró autójáért, ami a termékmegbízhatóság magabiztos jele. Ráadásul egy ilyen megegyezés azért is lehet előnyösebb, mert végtére is egy autógyártó jobban meg tudja becsülni a járművének biztonságát, mint egy biztosító. Függetlenül attól, hogy egyikük, másikuk, netán egy harmadik szereplő lesz az önműködő autókért felelős biztosító, számolniuk kell a kibertámadások okozta balesetekkel. 

 

A legtöbb biztosítási vezető egyetért abban, hogy a kiberbiztonság biztosítása nagy lehetőség, de csak kevesen hisznek abban, hogy helyesen be is tudják árazni ezt a feladatot. További bizonytalanságot szül, hogy nem egyértelmű, hogyan működne ez a többi termékkel: ha például a hacker arra utasítja a járművet, hogy a garázson keresztül hajtson be a nappaliba, akkor a lakásbiztosítás, vagy a kiberbiztonsági biztosítás után kell díjat fizetnie a biztosítónak? A szakma most arra vár, hogy a bíróságok hozzanak precedens értékű döntéseket, ezek pedig az elkövetkezendő öt évben meg is történnek. 

 

A gépjárműbiztosítás velünk marad, és megéri

Az önvezető autók így vagy úgy, de fenyegetik a biztosítók bevételeit, de a Fidelity szerint ez hosszabb játszma lesz annál, mint amire sokan számítanak. Azzal, hogy a modern biztonsági rendszerek egyre inkább elérhetővé válnak, a testi és járműsérülések miatti magas biztosítási igénnyel kell még szembenézniük a biztosítóknak. El kell telnie 20 évnek, hogy ezek a baleseti költségek csúcsosodjanak (amikor minden autó rendelkezik megfelelő védelemmel, ami olcsón javítható, és elhanyagolható az emberi sérülés mértéke). Ezalatt azonban a piac szűkülni fog, de lesz egy nagyon megédesített beszállási lehetőség, amikor sokkal magasabb lehet a profit és a részvényesek jussa, főleg a fejlődő régiók nagyobb szereplőinél. Hosszú távon a biztosítóknak át kell térniük az emberi sofőrök biztosításáról az új termékekre. Baleset esetén a felelősség folyamatosan helyeződik át a sofőrökről az önvezető autók gyártóira, amely új lehetőségeket ad a termékfejlesztésre. Ilyen például a kiberbiztonság esete, hiszen az autó hackelése új igényeket ébreszthet. 

 

A Fidelity elemzői úgy gondolják, hogy a globális nagy biztosítók tudnak a leginkább adaptálódni az új helyzethez, a pesszimista előrejelzések ellenére ezek a cégek még mindig komoly lehetőségekkel kecsegtetnek.

 

Az önműködő autók hatása

  • az energiaszektorban: ahogy az autóink képessé válnak a közös kommunikációra, a lehető legoptimálisabb távolságot tudják majd egymás között tartani. Ez megakadályozza a közlekedés bedugulását és hatékonyabbá teszi az üzemanyagfelhasználást. Területhasználat: az autómegosztás a városközpontok parkolóit és a lakónegyedeket szabadítja fel.
  • Infrastruktúra: nagyon szofisztikált telekommunikációs rendszert fejlesztenek ki ahhoz, hogy a járművek képesek legyenek megfelelően kommunikálni
  • Egészségügy: a biztonságosabb utak kevesebb egészségügyi beavatkozást igényelnek. A WHO úgy becsüli, hogy 1,25 millió ember halt meg 2013-ban közúti baleset miatt, 20-50 millió pedig sérüléseket szenvedett.
  • Jog: a kevesebb baleset kevesebb munkát jelent az ügyvédeknek
  • Pénzügyek: csak az amerikai autóvásárlási kölcsönök piaca önmagában 1,1 billió dolláros. Ha egyre kevesebb kocsira lesz szükség, jelentős bevételektől esne
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció