Pénz kéne… de honnan?

A vissza nem térítendő uniós források mellett ideje megbarátkoznia a cégvezetőknek más finanszírozási lehetőségekkel is, hamarosan ugyanis vége lesz a pénzesőnek. Pénzügyi eszközök, kockázati tőke, angyalbefektető – számos lehetőség, de melyik a legjobb? A Piac & Profit június 8-i, Pénz, de honnan? konferenciáján szakértő előadók segítségével tájékozódhat. 

Egyre többet hallani arról, hogy a cégeknek ideje megbarátkozni a gondolattal: nem lesz már többé „ingyen” pályázati pénz. Bár a vissza nem térítendő uniós források aránya már most is alacsonyabb a korábbiaknál, azért bőségesen van még lehetőség azon vállalkozásoknak is, amelyek ilyen pénzből szeretnének fejlesztésbe fogni. Nem árt azonban sietni, hiszen mostanra valamennyi vissza nem térítendő pályázati felhívást kiírtak, így nagyon itt az ideje összeállítani a pályázati anyagokat. 

 

De hosszabb távon sem kell kétségbe esni, a vissza nem térítendő uniós támogatások kifutása után is bőséggel lesz finanszírozási lehetőség a cégek számára. Az egyik legfontosabb lehetőséget jelentik a szintén uniós forrásból elérhető úgynevezett pénzügyi eszközök, vagyis visszatérítendő támogatások. Az MFB pontok hálózatán keresztül elérhető finanszírozási formával jórészt még ismerkednek a cégek, de érdemes mielőbb átlátni a pontos működést és lehetőségeket! 

Egy prosperáló, fejlődőképes vállalkozás számára a kockázati tőke bevonás is fontos továbblépési lehetőséget jelent. Megszületett a kormány döntése az európai uniós társfinanszírozású tőkebefektetési programok kiterjesztéséről és új tőkebefektetési alapok létrehozásáról is, melyek a várakozások szerint hatékonyan járulhatnak hozzá a magyar gazdaság versenyképességének javításához, az innovatív iparágak fejlesztéséhez, a hazai kis- és középvállalkozások tőzsdeképessé válásához. De a kockázati tőke bevonás, befektető keresés nem csak a nagyobb cégek, hanem akár induló fázisú vállalkozások számára is megoldást jelenthet – de nem árt tudni, milyenek a feltételek.

 

Induló vállalkozás vagy tőzsdei bevezetésre törő kisvállalat? Pályázat vagy hitel? K+F-re vagy külpiacra lépéshez? Forrás mindenre van, csak meg kell találni a megfelelőt! Ebben segít a Piac & Profit Pénz, de honnan? – 2017 konferenciája, ahol az egyes területek szakértői segítenek az eligazodásban, hasznos tanácsokkal látják el a kkv-k döntéshozóit, hogyan használják ki a ritka forrásesőt növekedésre, piacszerzésre, vállalkozásuk stabillá, erőssé tételére.

 

Részletes program és regisztráció

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció