A CIB Bank mobilalkalmazása egyre népszerűbb

Már több mint százezer felhasználója van a CIB Bank tavaly tavasszal indult mobilalkalmazásának, ami hamarosan újabb funkciókkal egészül ki. A felhasználók többsége aktívan használja is az applikációt: háromnegyedük rendszeresen, minden hónapban legalább egyszer belép. A CIB az alkalmazást százezredikként letöltő ügyfelét egy okostelefonnal lepte meg.

A CIB Bank egy évvel ezelőtt indította el mobilalkalmazását, melyet ma már több mint százezer ügyfél használ. Az applikáció sikerét mutatja az is, hogy 2016-ban a Mastercard Év Bankja versenyén elnyerte az év mobilalkalmazása címet.

 

Az ügyfelek körében a legnépszerűbb funkció az egyenleglekérdezés, illetve a tranzakciók áttekintése, mivel ezek rögtön a nyitóoldalon láthatóak. Emellett az átutalást és a tavaly július óta elérhető mobilegyenlegfeltöltést, valamint a számla- és kártyaműveletekről tájékoztatást adó ingyenes push üzeneteket veszik igénybe a leggyakrabban a felhasználók. 

 

A CIB Bank a mobilalkalmazás százezredik felhasználóját, Tokodi Tibort egy iPhone7-es telefonkészülékkel lepte meg.  Tokodi Tibor elmondta, hogy 14 éve a CIB ügyfele, és sosem gondolta volna, hogy ekkora meglepetésben lesz része bankjának köszönhetően. A letöltés óta már több mindent kipróbált az applikációban, mely nemcsak könnyen kezelhető, de olyan innovatív funkciókat is tartalmaz, mint a csekkbefizetés átutalással vagy az ATM-ek és fiókok villámgyors megmutatása egy gombnyomásra, melyek mindenkinek hasznosak lehetnek. 

 

„Büszkék vagyunk rá, hogy mindössze egy év alatt már több mint százezren töltötték le az applikációnkat. A CIB Bank a következő másfél évben tovább halad a digitális átállás útján: amellett, hogy folyamatosan új funkciókkal bővítjük a mobilalkalmazását, hamarosan elindítjuk online devizakereskedési rendszerünket, megújul az internetbankunk, de egyre nagyobb hangsúlyt kap a termékek teljesen online értékesítése és a fióki értékesítés digitalizációja is” – mondta el Molnár Péter, a CIB Bank digitális csatornáinak vezetője.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció