Az építés szabadsága – Tervezői pályázat

Még lehet jelentkezni az Archtalent építészeti internetes platform - a Sziget Fesztivállal karöltve kiírt - nemzetközi pályázatán olyan létesítmény tervezésére, amely közösségi pihenő és találkozó térként működne a fesztiválozók számára.

A főbb hívószavak az innováció, az újrahasznosíthatóság, a kivitelezés, a kontextus és a strapabírás – mindez egy zenei fesztivál körülményei között megvalósítva. A kivitelezést illetően fontos szempont, hogy afféle menedékként szolgáljon, mint egy oázis, ahol garantált a kényelem, mindez a masszivitás és dizájn jegyében.

 

"A világ bármely pontjáról várjuk 40 év alatti építészek jelentkezését” – mesélte Ráday Dávid, a Sziget kreatív vezetője, “akár egyénileg vagy csoportosan, melynek létszáma nem haladja meg a 3 főt. Építész hallgatóknak is lehetőségük van a csoportos nevezésre, amennyiben legalább egyik tagjuk 40 év alatti végzett építész” – tette hozzá.

 

 

A zsűri tagjai:

Sam Jacob, a Sam Jacob Stúdió vezetője, az Icon magazin szerkesztője. Caroline O’Donnell, a CODA vezetője, író, tanító,a MoMa „Young Architects Program” nyertese 2013-ban. Filipa Frois Almeida, Portoi tanulmányait a Portoi Művészeti Akadémián és Berlinben folytatta, az LWArchitekten és a J. Mayer H. munkatársa. Hugo Reis, a FAHR. 021.3 társalapítója a Portoi Művészeti Akadémia hallgatója, majd Berlinben tanul, 2015-ben részt vesz a HODOS projektben, melynek célja az építészeti elemek beillesztése a tájba. Ráday Dávid, a Sziget kreatív vezetője és a Hello Wood társalapítója". 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció