A Huawei Technologies árbevétele 2016-ban 75,1 milliárd dollár volt

A Huawei Technologies közzétette a 2016-os évre vonatkozó üzleti eredményét. Eszerint mindhárom üzletága stabil növekedést mutatott, a cég együttes éves bevétele elérte a 75,1 milliárd amerikai dollárt, amely 32 százalékkal haladta meg a 2015-ös értéket. A vállalat nettó nyeresége 5,3 milliárd dollár volt. A Huawei 2016-ban is jelentős összeget fordított kutatás-fejlesztésre, éves költése ezen a téren 11 milliárd dollár volt.

Eric Xu, a Huawei vezérigazgatója elmondta: „2016-ban a Huawei megtartotta stratégiai fókuszát, amely dinamikus növekedést eredményezett. A vállalat a jövőben is folytatja felhasználó-központú üzletpolitikáját, és továbbra is a digitális átalakulást elősegítő lépéseket tesz majd, hogy ezáltal valódi értéket teremtsen vásárlóinak és további növekedést érjen el.”

 

2016-ban a Huawei Carrier üzletága 41,8 milliárd dolláros árbevételt mutatott, amely 24 százalékos éves növekedést jelent. Ez az eredmény annak köszönhető, hogy a vállalat a digitális átalakulásra összpontosítva felismerte és kiaknázta a felhő alapú számítástechnika, a videó és az Internet of Things által kínált lehetőségeket. 

 

A Huawei Enterprise üzletága az olyan kulcsfontosságú iparágak, mint a pénzügy, az energetika, a közbiztonság, valamint a kormányzati testületek számára szállított infokommunikációs infrastruktúrát a digitális átalakulás érdekében. Ez az üzletág összesen 5,9 milliárd dollár árbevételt generált a 2016-os évben, amely 47 százalékos növekedést takar. 

 

Innovatív termékeinek köszönhetően a felhasználók világszerte prémium márkaként tekintenek a Huawei-re. Ennek köszönhetően a vállalat fogyasztói üzletága 139 millió okostelefont szállított 2016-ban, és bevétele 25,9 milliárd dollár volt, amely 44 százalékkal haladja meg az előző évi eredményt.  

 

A Huawei éves riportját a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadócég auditálta, az alábbi oldalon érhető el: www.huawei.com/en/about-huawei/annual-report/2016

(A Huawei eredeti beszámolójában az adatok kínai jüanban szerepeltek, a közleményben a számokat amerikai dollárban tüntettük fel.)

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció