A Lexmarkról szóló IDC MarketScape által készített elismerő jelentés

A képalkotás területén világelső Lexmark International, Inc. vállalatot a vezető informatikai piackutató cég, az IDC az „IDC MarketScape: Western European Document Workflow Services Hardcopy 2016 Vendor Assessment Report” című jelentésében a dokumentum alapú munkafolyamat-szolgáltatások terén vezető cégként ismerte el.

A jelentés a nyugat-európai dokumentum alapú szolgáltatások piacának elemzését és részleteit tartalmazza. 

 

Az IDC MarketScape jelentés azt írja, hogy „A Lexmark egyedi megoldások széles választékát alakította ki, és az összes szolgáltató közül a legszélesebb portfolióval rendelkezik ágazat-specifikus szoftvermegoldások terén.”

 

A jelentés hivatkozik arra a rugalmasságra, amelyet a Lexmark „egységesített, egyetlen rendszerre épülő infrastruktúrája és platformja biztosít, melyek révén globálisan alkalmazható megoldásokat tud kínálni, lehetővé téve a végfelhasználók számára, hogy földrajzi helytől függetlenül használhassák a Lexmark nyújtotta lehetőségek és szolgáltatások előnyeit.”

 

„Azzal, hogy ügyfeleit és értékesítési partnereit egy világos, tömör üzleti stratégia mellé állította, a Lexmark erős globális infrastruktúrát tudott kiépíteni” – mondta el Brock Saladin, a Lexmark árbevételért felelős igazgatója (RCO=Chief Revenue Officer). „Az, hogy az IDC MarketScape vezetőként tart számon minket a dokumentum alapú munkafolyamat-szolgáltatások terén, további bizonyítéka annak a szolgáltatási színvonalnak, amelyet a Lexmark ügyfelei számára folyamatosan biztosít.”

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció