A Nemzeti Kiberverseny hazai fordulójának győztes csapata tavasszal Genfben versenyzik

A ProDay IT-Biztonsági Konferencia és Expo adott helyet az első Nemzeti Kiberversenynek, aminek során négy csapat mérte össze tudását és kríziskezelő képességeit. A nyertes csapat tagjai teljes ellátással, térítésmentesen utazhatnak Genfbe, a Cyber 9/12 nemzetközi döntőjére.

Az IT-biztonsági szakma egyik legjelentősebb rendezvényét hívták életre tavaly, amikor először megszervezték a ProDay konferenciát. Idén a Nemzeti Kiberversenynek is helyet adott, ami utat nyit a fiatal szakmabeliek számára a nemzetközi vizek felé, továbbá Magyarország kiemelkedő helyzetét is előtérbe helyezi ezen a területen.

 

A hazai döntőt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közreműködésével szervezték meg. Az négy nyertes diák, illetve felkészítőjük utazását és ellátását a ProDay IT-Biztonsági Konferencia és Expo bevételeiből finanszírozzák, valamint a szervezők biztosítják a nemzetközi versenyen való részvételüket is. A tervezett öt csapat helyett négy vett részt az eseményen, ugyanis az ötödik csapat kívülálló okok miatt kénytelen volt lemondani részvételét.

 

 

A nyertes csapat neve defend3R5, tagjai:

  • Bártfai Fanni (NKE-RTK)
  • Margitics József (NKE-RTK)
  • Mészáros István (NKE-RTK)
  • Molnár Tibor (NKE-RTK)

 

A csapatvezető, illetve a felkészítő dr. Gyaraki Réka (PTE ÁJK DI) volt. A csapatok a verseny ideje alatt konzultálhattak a felkészítőjükkel, ám a döntő prezentációjukat önnállóan adták elő.

 

A zsűri tagjai voltak:

  • Dr. Bognár Balázs tű. ezredes, a BM-OKF kritikusinfrastruktúra-koordiná ciós főosztály vezetője
  • Keleti Arthur, IT-biztonsági stratéga, T-Systems
  • Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora
  • Tóth Szilvia, KUM EBF kibertér koordinátor
  • Zengő Andrea, a WITSEC alapító elnöke

 

Az idei programsorozat a tavalyihoz hasonlóan teltházas rendezvény volt, ahol három teremben folytak párhuzamosan az előadások, prezentációk, workshopok és bemutatók (Offenzív terem - Expo tér - Defenzív terem). A szoros verseny déli tizenkét órától négy órán keresztül tartott a kiállítótérben, majd nem sokkal a lezárulás után eredményt is hirdettek, továbbá a kérdőívet kitöltők között idén is kisorsoltak két Blackphone 2-őt.

 

Az esemény fővédnöke Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora volt.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció