Digitalizáció a kis- és középvállalkozásoknál

Március elejétől pályázhatnak a hazai cégek

Kara Ákos zalaegerszegi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a hazai kis-és középvállalkozások digitalizációját elősegítő három pályázat beadási határideje megváltozott, a pályázatokra március 8-ától lehet beadni a támogatási igényeket.

„A jövő a digitalizáció, ezért a kormány összesen 54 milliárd forint keretösszegű támogatással segíti a hazai vállalkozások digitalizációját, legyen szó az ipari termelésről, a kereskedelemről vagy a szolgáltató ágazatokról” – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. 

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tekintettel a pályázatok megnyílásának közelgő időpontjára, ezúton szeretné ösztönözni az érintett magyarországi vállalkozásokat arra, hogy éljenek a lehetőséggel, és minél nagyobb számban nyújtsák be támogatási kérelmeiket. 

 

A kérelmek beadásának kezdeti időpontját a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programokért Felelős Irányító Hatósága annak érdekében módosította március elejére, hogy az érintett kis-és középvállalkozások, a nagy érdeklődéssel kísért támogatási lehetőségek pályázatainak beadásakor a lehető legjobb és a követelményeknek leginkább megfelelő anyagokat készíthessék elő. 

 

 

A három pályázati felhívás közül a mintegy 40 milliárd Ft forráskeretű GINOP 3.2.2 keretében Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztésekre, valamint felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatására adhatók be a pályázatok. A vissza nem térítendő támogatásra és kedvezményes kölcsönre az agrárágazat kivételével bármely szektorban tevékenykedő vállalkozás pályázhat, amely a közép-magyarországi régión kívül működik.

 

A pályázat standard elbírálású, beérkezési sorrendben kapnak támogatást a követelményeknek megfelelő pályázatok a keret kimerüléséig. 

 

A GINOP 3.2.4-8.2.4 („Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása”) pályázat vállalati felhőszolgáltatások elindítását támogatja.

 

Szintén ezen a napon nyílik meg a GINOP 3.1.2-8.2.4 kódszámú pályázat, mely az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások nemzetközi piacra juttatásához nyújt segítséget. 

 

Az érdeklődők bővebb információkat a palyazat.gov.hu hivatalos weboldalon találnak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció