Az EVOLVEO új okoskészüléke a Strongphone G4

A strapatelefonjairól ismert cseh gyártó, az EVOLVEO új okoskészülékkel jelentkezett, amely az IP68 és MIL-STD-810G: 2008 tanúsítványoknak köszönhetően akár extrém körülmények között is használható, emellett pedig elegáns formatervezésének köszönhetően a hétköznapokban is megállja a helyét.

A Strongphone G4 külsőre egy elegáns okostelefonnak tűnik, azonban számos olyan kiegésző funkcióval látták el, amelynek köszönhetően eleget tesz a strapatelefonokkal szemben támasztott elvárásoknak is. A G4, csakúgy mint elődei, megfelel az IP68 szabvány előirásainak, így ellenáll a pornak, valamint 60 percig 1,2 méter mélységig vízálló is. A még nagyobb ellenállóság érdekében a telefont úgy alakították ki, hogy teljesítse a MIL-STD 810G katonai szabvány követelményeit is, így a StrongPhone G4 ellenáll a nedvességnek, rezgésnek, homoknak és a szélsőséges hőmérsékleteknek is. 

 

 

A G4 is megkapta a SolidStone elnevezésű, magnézium felhasználásával készült belső, szilárd keretet, amely még nagyobb védelmet nyújt akkor is, ha leejtjük a telefont. A készülék Gorilla Glass 3 érintőképernyővel rendelkezik, amelyet a legújabb Native Damage Resistance (NDR) technológiával erősítettek, így még nagyobb stabilitást biztosít valamint a benyomódásokkal szemben is ellenállóbb. 

 

A grafikai teljesítményről és a képminőségről a Mali T720 grafikus processzor gondoskodik, míg a megfelelő teljesítményt és a gyorsaságot a Mediatek új, négymagos processzora biztosítja. Az alkalmazások zökkenőmentes futtatását a 3GB memória teszi lehetővé, amelyhez 32GB-os belső tárhely tartozik. Az NFC képes okostelefon támogatja a nagysebességű 4G/LTE hálózatot, amelyen keresztül elérhető a gyors böngészés, nagy méretű fájlok akár 150 Mb/s sebességű letöltése valamint akár 50 Mb/s küldési sebesség is. A Dual SIM funkciónak köszönhetően két SIM kártyával is használhatjuk a telefont, akár úgy, hogy mindkét SIM aktív, de az egyiket ki is kapcsolhatjuk. A készüléket 8 Mpixeles kamerával szerelték fel, amely a SONY Exmor R image érzékelőt használja. 

 

 

Specifikáció:

  • Vízálló, megfelel az IP68-as előírásoknak (1,2 méteres vízoszlop nyomását 30 percig bírja)
  • A "SolidStone" védő belső váz magnéziumból készült
  • Ütés- és rázkódásálló
  • Mediatek négymagos 64 bites processzor 1.4 GHz
  • Mali-T720 GPU Open GL ES 3.1 támogatással
  • 3 GB RAM
  • 32 GB belső memória további bővítési lehetőséggel (saját microSDHC/SDXC kártyával)
  • 4G/LTE nagy sebességű mobil hálózati elérés támogatás
  • Android 6.0 Marshmallow operációs rendszer
  • 5.0" Gorilla Glass 3 érintőképernyő
  • 1,280 * 720 px-es kijelző automatikus fényerősség állítással
  • IPS képernyő 16.7 millió szín és széles látószög megjelenítéssel
  • 8.0 Mpix SONY Exmor R kamera autófókusszal és LED vakuval
  • Gyors töltési lehetőség
  • Full HD videó rögzítési lehetőség
  • Hybrid kettős SIM mód - két aktív SIM kártya egy telefonban (micro SIM / nano SIM vagy nano SIM / microSDHC kártya)
  • Elég az egyik SIM kártyának bent lennie és aktívnak lenni a készülék megfelelő működéséhez
  • 3G: 850/900/1800/1900 MHz (3G)
  • 4G/LTE: 800/900/1800/2100/2600 MHz (4G, Cat 4) 
  • Két sávos WiFi
  • Megosztás és hordozható WiFi HotSpot támogatás
  • Bluetooth 4.0 (BLE/Smart)
  • GPS/A-GPS/GLONASS
  • FM rádió
  • OTG támogatás (USB On The Go)
  • E-iránytű, fényérzékelő, távolság érzékelő, G (gyorsulás) érzékelő
  • Nagy kapacitású, integrált Li-Polymer 2,400 mAh akkumulátor

 

A készülékről további információt a www.evolveo.hu oldalon találhat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció