Megbízható digitális stratégia kell a piacon maradáshoz

A Dell EMC közelmúltban végzett Digital Transformation Index felméréséből kiderül, hogy a digitális áttérés egyetlen iparágban sem zökkenőmentes. 

Noha a felmérésben részt vevők 52%-a tapasztalt jelentős változásokat saját szektorában az elmúlt három évben, a nagyvállalatok mégis kénytelenek fokozni a tempót. A felmérésben több mint 4000 felső vezető vett részt 16 különböző országból, akiknek mintegy fele úgy véli, hogy üzleti tevékenységük a következő öt évben elavulttá válhat.

 

A statisztikák azonban pozitív változásokat is jeleznek, például azt, hogy a nagyvállalati piac végre kezd alkalmazkodni az ügyféligények dinamikus változásaihoz, és egyre korszerűbb informatikai infrastruktúrákat alkalmaznak. A fokozatosan internetessé váló, globális üzleti környezetben hamarosan a gyors piacra jutás és a szervezeti rugalmasság jelenti majd a siker kulcsát. Az ügyfélközpontú megközelítés igénye és az alkalmazottak megváltozott elvárásai mellett a felsővezetők azt is kénytelenek tudomásul venni, hogy az egyik legfőbb költségvetési prioritás az informatika korszerűsítése lesz.

 

Fokozódik a verseny

A technológia egy lehetőség a cégeknek, de akár meg is változtathatja a feltételeket bármely iparágban a vállalatok méretétől függetlenül. A Dell EMC által megkérdezett felsővezetők 78 százaléka szerint vállalkozásuk legnagyobb konkurenciáját a kisebb méretű, a technológiát sokkal inkább középpontba helyező, alacsonyabb működtetési költségű és jóval rugalmasabb digitális startupok jelentik. A felmérésben részt vevők 62 százaléka jelezte, hogy tud iparágában olyan vállalatokról, amelyek a digitális eszközök és új technológiák révén válhattak piaci szereplővé. 

 

Fejlődni kell!

Az adatok azt mutatják, hogy a nagyvállalati szektor ugyan reagál az új, digitális környezet támasztotta igényekre, ám számos kihívás hátráltatja a szélesebb körű digitális áttérést. A Dell EMC a digitális áttérés legfontosabb jellemzőiként a rugalmas innovációt, az új lehetőségek előrejelzését, a fokozott átláthatóságot és megbízhatóságot, a személyes élmények középpontba helyezését, valamint a valós idejű, folyamatosan elérhető keretrendszerben végzett munkát nevezi meg. A 4000 válaszadó mindössze egyharmada állította, hogy vállalatuk követi ezeket az alapvetéseket, és csupán hét százalékuk alkalmazza a fenti öt irányelv mindegyikét.

 

http://cdn.cmo.com.au/

 

Túl az akadályokon

A digitális áttérés előtt álló vállalatok esetében több olyan tényező rajzolódik ki, amely gátat szab az IT infrastruktúra modernizálásának. Egyrészt az anyagi háttér és az erőforrások hiánya, amelyet a kutatásban részt vevők harmada is megerősített. Ugyanakkor a technológiák szállítói gyakran pénzügyi szolgáltatásokat is kínálnak, hogy a vállalatok az anyagi lehetőségeikre szabott fizetési ütemezéssel jussanak új megoldásokhoz. Továbbá az olcsóbb, hatékonyabb virtualizációs és felhőalapú technológiák fejlődésével csökkennek a hardverre és karbantartásra fordított költségek. Ezek a technológiák költséghatékonyabbá és rugalmasabbá teszik a végrehajtást. 

 

Egy másik szempont a megfelelő készségekkel és szaktudással rendelkező munkatársak képzése és kiválasztása. A technológiai szektorban egyre nehezebb olyan tapasztalt szakembereket találni, akik felügyelni tudják az áttérést, bár a különálló részlegek együttműködésével vagy az új technológiák végrehajtását felügyelő külső tanácsadók rövid távú bevonásával csökkenthető a hiány. 

 

Akik az élen járnak

A kutatásból az is kiderül, hogy különösen az informatikai, a marketing, a pénzügyi és az ügyfélszolgálati részlegnek van szüksége modern informatikai infrastruktúrára. A digitális áttérés kivitelezéséhez tapasztalt informatikai szakemberekre van szükség, ugyanakkor az ügyféligények is egyértelműen befolyásolják az új megoldások alkalmazásáról születő döntéseket.

 

Csak a leggyorsabbak maradnak

A vállalati és fogyasztói technológiai platformok folyamatosan fejlődő világában minden eddiginél fontosabb, hogy egy vállalat megbízható digitális stratégiával rendelkezzen. A stratégia sikeres megvalósításához a vezetőknek fel kell mérniük cégük üzleti igényeit, a piaci trendeket, az ügyféligényeket, valamint a projekt finanszírozásához és felügyeletéhez rendelkezésre álló erőforrásokat. Ebben nyújthatnak segítséget a rendelkezésre álló digitális eszközök, valamint a szállítók, viszonteladók és tanácsadók nyújtotta támogatás és a rugalmas finanszírozási lehetőségek.

 Kovács Tamás, a Dell EMC Magyarország műszaki igazgatója

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció