Hét fontos trend, amelyek 2017-ben és utána is meghatározók lesznek

A digitális startupok merész újításai világszerte keresztülhúzzák a működő cégek számításait. Szinte minden második vállalatra igaz, hogy maguk sem tudják biztosan, vajon 3-5 év múlva jelen lesznek-e még a piacon. De a bizonytalanság lehetőségeket is rejt – méghozzá igen komolyakat. Az alábbiakban következzék hét fontos trend, amelyek 2017-ben és az azt követő években meghatározók lesznek (márpedig a hét szerencsés szám). Ezek a trendek kétségkívül megváltoztatják az üzleti gyakorlatot is, az alapoktól a felhőig mindenhol.

 

1. előrejelzés: Széles körben elterjednek a magukkal ragadó kreatív technológiák

2017-ben a magukkal ragadó kreatív technológiák mindenki számára elérhetővé válnak. Az alkotók rendkívül hatékony technológiákkal tudják majd ötvözni varázslatos munkájukat – és ezek a technológiák idővel szélesebb körben is elterjednek. Az építési vállalkozók és építészek eszközeik használatával már akkor megtekinthetik az épületek teljes életnagyságú modelljeit a helyszínen, amikor az építkezés el sem kezdődött. A hobbifelhasználóknak elég lesz elforgatni egy gombot, irkálni egy tollal vagy egy ujjmozdulattal minden láthatóvá és érzékelhetővé válik számukra. A mutatást és kattintást felváltják az érintőképernyős oszlopok, az így rajzoló gyerekek számára pedig egyenes út vezet majd a Minecraftba.

 

2. előrejelzés: Egy új világ kapujában

A jövő munkaerejét elemző globális tanulmányunk résztvevőinek 67%-a hajlandó lenne a kiterjesztett valóságon (AR) és virtuális valóságon (VR) alapuló termékeket használni munkája során. Az elkövetkező néhány évben a VR és AR használata várhatóan több területen is fordulópontot jelent. Az érintésnélküli eszközökkel olyan párhuzamos világokba léphetünk, ahol csupán képzeletünk szabja meg a határokat. Új készségeket sajátíthatunk el, szolgáltatásokat nyújthatunk, kapcsolatba léphetünk egymással, mindezt a fizikai közeg jelentette idő- és költségkorlátok nélkül. A fizikai és a virtuális világ határainak elmosódása az előadások, jegyzettömbök és a szakadatlan jegyzetelés végét jelentheti, hiszen a tapintás és más érzékszervek bevonásával az oktatás teljesen életszerűvé válhat. 

 

3. előrejelzés: Biztonságos szellőző-, fűtési- és légkondicionáló rendszer 

Abban a korban, amikor minden csatlakozik az internethez, gyakorlatilag bármit fel lehet törni, aminek van IP-címe. A támadások idén már nem csupán céges informatikai hálózatok, hanem számos más terület ellen is irányulnak, elég ha csak a 2015-ös Jeep Cherokee biztonsági incidensre gondolunk.  A vállalatok számára kulcsfontosságú lesz annak belátása, hogy nemcsak adataikat kell védelemmel ellátni, hanem például az adatcentrumi szellőztető- és -hűtőrendszerét is. 

 

4. előrejelzés: 5K, ugyan már…

A kutató-fejlesztő csapatok fáradságot nem kímélve törekednek arra, hogy folyamatosan meglepjék és megörvendeztessék valamivel ügyfeleiket. És amikor már mindenki azt hitte, hogy az 4K felbontás után az 5K lesz a következő ipari szabvány, felröppentek a kétszer akkora felbontású, hatalmas képernyőkről szóló híresztelések, melyet a Dell 8K felbontással az idei CES-en be is mutatott. 2017-ben a Technicolor élménye tovább fokozódik, egészen addig, amíg a valóság már szinte fakónak tűnik majd.

 

5. előrejelzés: „IoT-ügyi igazgató”

Sorra bukkannak fel a különböző üzleti vezetők. Szinte minden vállalatnak van már digitális igazgatója, de nemsokára megjelennek az IoT-ügyi igazgatók is. Hogy miért van szükség rájuk? Azért, mert a vállalatokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy áthidalják az üzemeltetés és az informatikai megoldások közötti szakadékot. 

 

Az IoT-ügyi igazgatók a befektetések jobb megtérülése és a nagyobb hatékonyság érdekében mindenkivel együtt dolgoznak a létesítmények és üzemek vezetőitől egészen az informatikai igazgatókig és a vezérigazgatókig. Ők lesznek felelősek a változások megvalósításáért és azért, hogy vállalatuk megfeleljen a negyedik ipari forradalom követelményeinek, amit ma világszerte nyolcmilliárd internetes eszköz együttes lüktetése hirdet (az előrejelzések szerint 2031-re az eszközök száma eléri, sőt, akár túl is lépheti a 200 milliárdot, ami a föld jelenlegi lakosságának 25-szöröse). Ez hatalmas feladat!

 

 

6. előrejelzés: A legjobb gyógymód a megelőzés 

Mára a gépi tanulásnak köszönhetően már a problémák bekövetkezése előtt meg tudjuk mondani, hogy egy technológiai megoldással mikor lesz gond, és ennek megfelelően gyorsan cselekedhetünk. Az önjavító technológiák alkalmazásával a vállalatok több tehetséges alkalmazottja dolgozhat a nagyobb stratégiai fontosságú informatikai projekteken, ahelyett, hogy az időt a szolgáltatások helyreállítására kellene fordítaniuk.  Az IDC előrejelzése szerint 2020-ra a működési folyamatok közel 20%-át jellemzi majd az önjavítás és öntanulás. Ez egyben kevesebb megoldandó problémát is jelent. 

 

7. előrejelzés: A gépek és a kristálygömbjeik                                                              

Nem titok, hogy a vállalatok – és az emberek – számára megterhelő feladat megbirkózni az interneten található hatalmas mennyiségű adattal.  De ideje felkészülni rá, hogy a nagy mennyiségű adat alapján a gépek nemsokára merőben új módon tudják értelmezni a dolgokat. 

 

Az MIT kutatói szerint a gépi érzékelés forradalmasítja azokat az iparágakat, amelyekben nagy mennyiségű adatokkal dolgoznak. Például a számítógépes látástechnológia megfizethetőbb és pontosabb eljárást nyújthat az egészségügyi szűrővizsgálatokhoz.  Idővel a gépek több modalitást és területet figyelembe véve alkalmazzák a tudásukat – így akár szövegekből vagy virtuális világokból is tanulhatnak majd. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció