Nemzetközi projektmenedzser megmérettetésen magyar siker született

Negyedik alkalommal adták át a Nemzetközi Év Projektmenedzsere Díjat. A november 17-én, Varsóban megtartott hivatalos díjátadó gálán kiemelkedő eredmény született: Balaton László, az Erste Bank Hungary Projekt Portfólió Menedzsment Osztályának vezetője kapta az aranyérmet és vele a rangos elismerést.

Balaton László 2015-ben lett a magyarországi Projektmenedzsment Kiválóság Tábla által adományozott Év Projektmenedzsere Díj nyertese, ezzel jogosultságot kapott az IPMA (International Project Management Association) által szervezett nemzetközi versenyen való részvételre. A jelöltnek erős mezőnyben kellett bizonyítania rátermettségét, hiszen az egyes országok hasonló elv alapján, kizárólag a nemzeti szinten győztes projektvezetőket indíthatták a versenyen.

 

A pályamunkákban a jelölteknek projektmenedzseri kompetenciájukat, rátermettségüket, problémakezelési módszereiket kellett bizonyítaniuk egy általuk öt évnél nem régebben vezetett és befejezett projekt bemutatásán keresztül, az IPMA nemzetközi projektmenedzsment kompetenciamodellje alapján. A zsűri a pályázati anyagok és meghallgatás alapján választotta ki a díjazottakat.

 

A gálán az első három helyezettet díjazták. A megosztott harmadik díjat ShenMinghua, a kínai állami építőipari társaság projektvezetője, valamint GartKostermans, a hollandiai központú globális vegyipari cég, a DSM PMO-vezetője kapták. Az ezüstérmet az ausztrál JonRiddett, a Telstra projektigazgatója vitte haza. Az aranyérem büszke birtokosa pedig Balaton László közgazdász lett, aki a 2014-15-ben általa sikeresen levezényelt devizahiteles elszámolási projekttel pályázott. Az eredménnyel egy szép sorozat folytatódott, hiszen 2015-ben Kovács Endre (főosztályvezető, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Projekt Koordinációs Főosztály) hasonlóan szoros mezőnyben bronzérmet kapott.

 

 

Balaton László a díjátadón elmondott rövid beszédében hangsúlyozta: a projektvezető kompetenciái és az általa működtetett, az eredmények leszállításának alárendelt projektstruktúra kulcsfontosságúak a projekt sikerében, de legalább ennyire fontos a szakmailag felkészült és együttműködő projektcsapat, valamint a felső- és középvezetők támogatása.

 

Balaton László 2004-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Karrierjét projektkoordinátorként az Invitelnél kezdte, majd a KPMG-hez igazolt, ahol tanácsadóként széleskörű tapasztalatokat szerzett a telekommunikációs, a pénzintézeti, a légiforgalmi, az energiaszektorban, valamint a közszféra projektjeiben. 2013-ban a KPMG projekt tanácsadási szolgáltatásokért felelős menedzserévé nevezték ki. 2015 óta az Erste Bank Hungary Zrt. Projekt Portfólió Menedzsment Osztályának vezetője.

 

 

Az IPMA 2013-ban alapította meg az AchievementAwards névre hallgató díjat, amellyel a projektmenedzsment szakmában elért teljesítmények nemzetközi elismerését kívánja elősegíteni.

 

A projektről és a nemzetközi verseny tapasztalatairól a díjazott a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) decemberi szakmai rendezvényén számol be.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció