Egy hónap alatt népszerű lett a Taxify Budapesten

Igénylik az utasok a reformokat

Sikeresen zárta a Taxify a szeptemberi tesztüzemet, így a jövőben tovább kívánja növelni részesedését a hazai személyszállítási piacon.

A start up cég két hónapja jelent meg szolgáltatásaival Budapesten és éppen a napokban kérelmezte a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, hogy megduplázhassa autói számát. A Taxify sehol a világon nem lépett még olyan gyorsan piacra, mint a magyar fővárosban. „Már akkor naponta több százan töltötték le alkalmazásunkat, amikor még el sem indultunk. Szolgáltatásunk pedig olyan népszerű lett, hogy rohamtempóban kellett az induló járműparkot felbővíteni. Ennek köszönhetően már közel 100 autóval tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket” – emelte ki Cziraki Dániel, a Taxify operatív vezetője.

Az első hónap adatai alapján elmondható, hogy az észt start up-nak sikerült elérnie azt a vásárlóréteget, akik az Uber kivonulása miatt lemondtak a „taxis” szolgáltatásokról. Ugyan áraik az előírásoknak megfelelően megegyeznek a többi minősített taxi társaságéval, a több plusz-szolgáltatás vonzónak bizonyul az utasok számára. Ilyen például az innovatív applikáció, a sofőrökkel szemben támasztott szigorú előírások, a taxisok és az autók értékelésének lehetősége, valamint a nemzetközi háttér.

Az utasok emellett visszakövethetik az utazásokat is. Így bármikor ellenőrizhető, hogy a megfelelő útvonalat választotta-e a sofőr. Cziraki Dániel kiemelte: alkalmazásuk már 30 ezer letöltés felett jár Magyarországon, Budapesten az első hónapban több mint tízezer utazást foglaltak ügyfeleik az applikáción keresztül. Az utasok kétharmada pedig az alkalmazáson keresztül fizette ki az utazás árát.

„Kiemelt célunk, hogy véget vessünk a túlszámlázó, városnéző, számlával trükköző taxizás korszakának és bebizonyítsuk, hogy egy, a modern technológián alapuló, korrekt, színvonalas szolgáltatás is lehet a személyszállítás. Eddig kiemelten jó értékeléseket kaptunk. 5-ös skálán jelenleg 4,89 ponton állunk, amit nagyon jó eredménynek tartunk, figyelembe véve a gyors indulást. Minden gyengébb értékelést komolyan veszünk, és azon dolgozunk, hogy minél jobban megközelítsük az 5-öt” - hangsúlyozta a cég operatív vezetője.

A Taxify kezdetben néhány tucat autóval indult el Magyarországon, jelenleg közel 100 darabos flottával rendelkezik. Ez a szám ugyanakkor folyamatosan bővül, hiszen jelenleg hetente tíz új autó forgalomba állásával lehet számolni. Terjeszkedési céljaik között szerepel továbbá az üzleti felhasználók felé történő nyitás is. 

A Taxify szolgáltatásai iránt a világ minden pontján rohamosan nő az érdeklődés, az észt start up a magyarországi indulás óta további 4 országban jelent meg, köztük legutóbb október 14-én Ghánában. A cég számításai szerint idén körülbelül 30 millió utazás történik világszerte a Taxify szolgáltatásaival. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció