Az Internet Hungary versenyt rendez az év leginnovatívabb KKV- és startup projektjei részére

Innovation Hungary 2016 néven rendeznek versenyt az Internet Hungary szervezői az év leginnovatívabb KKV- és startup projektjei részére. A legjobbak amerikai bemutatkozási lehetőséget, médiamegjelenést és készpénzt is nyerhetnek, összesen egymillió forint feletti értékben! A nyolc döntős projekt számos külföldi és hazai szaktekintély előtt mutatkozhat be az őszi Internet Hungary konferencián, szeptember 27-én.

Magyarország legnagyobb infokommunikációval és új technológiával foglalkozó konferenciája, az Internet Hungary innovatív startupok és KKV-k jelentkezését várja. Az Innovation Hungary 2016 verseny keretében 8 magyar projekt mutatkozhat be a rendezvényen, akiket a jelentkezők közül egy neves és tapasztalt, nemzetközi, illetve hazai iparági szakértőkből álló zsűri választ majd ki. 

 

A megmérettetésen elsősorban azokat a hazai feltörekvő cégeket, projekteket szeretnék bemutatni a szervezők, amelyek nemzetközi szinten is üzleti lehetőséget rejtenek, illetve olyan újdonságot kínálnak, amelyek a konferencia széles résztvevői köre számára szakmai megoldásként is izgalmasak lehetnek.

 

http://www.lsbf.org.uk/

 

A szervezők azokat az innovatív KKV-kat, projekteket, illetve startupokat várják a versenyre, amelyek rendelkeznek kész, jól prezentálható ötlettel, prototípussal vagy működő szolgáltatással az alábbi kategóriákban:

  • IoT, Smart City, Smart Home, Smart Health
  • Digitális hirdetési eszközök, Broadcasting
  • Digitális tartalom értékesítésének üzleti modelljei
  • E-kereskedelem, fizetési megoldások, fintech területek
  • Webes vagy IT-s céges szolgáltatások, megoldások (újszerű CRM, ERP, HR és IT biztonsági megoldások és hasonlók)
  • Sharing Economy
  • Social media megoldások
  • Egyedi, értéknövelt, már jelentős (minimum 5000 fős) felhasználószámot elért mobil applikációk
  • Egyedi hardvermegoldások
  • Ipari digitalizáció (Ipar 4.0), robotika
  • Kreatív ipar, design, art projektek
  • Online és mobil tematikához kapcsolódó egyéb projektek (például média, oktatás, játékok, szórakoztatás, stb.)

 

A zsűri szeptember 8-án éjfélig a palyazat@innovationhungary.hu címre várja a nevezéseket. A tárgymezőbe kérik beírni: Innovation Hungary pályázat!

 

Az első helyezett projekt egy Las Vegas-i startup workshopon vehet részt nemzetközi startupok és kockázati tőkebefektetők társaságában. Ezen felül készpénzt, médiamegjelenést és mentoring szolgáltatást, illetve az amerikai piacra lépéssel kapcsolatos jogi tanácsadást nyerhetnek a díjazott projektek.

 

http://www.digitalhungary.hu/

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció