Még mindig a Samsung vezeti az okostelefon piacot

Az Apple-nek úgy tűnik, még nem sikerült megelőznie a dél-koreai gyártót, a Samsung ugyanis még mindig első helyen áll, már, ami az okostelefon piacon elfoglalt helyét illeti.

A Gartner legfrissebb eredményei szerint a Samsung piaci részesedése majdnem 10%-kal több, mint a rivális Apple-é. A tavalyi első negyedévhez képest azonban mindkét gyártó veszített részesedéséből, teret engedve ezzel más, kisebb gyártóknak.

Ami a telefonok világpiaci értékesítését illeti, ott nem látható lassulás, ugyanis a 2015-ös első negyedéves eredményekhez képest nőttek a mutatók (lásd az alábbi képen).

 

 

Ugyan a Samsung részesedése csökkent, z eladott készülékeket tekintve nincsen jelentősebb változás, míg az Apple eladásai lefelé ívelő pályán haladnak. Ugyanakkor a Huawei, Oppo és a Xiaomi is több készüléket adott el 2016 első negyedévében.

 

Forrás: Phonearena.com 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció