NMHH-bírság az Invitelnek az előfizetői szerződések jogsértő módosítása miatt

Több százezer ügyfél jogbiztonsága érdekében indított eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az inviteles előfizetői szerződések tavaly októbertől jogalap nélküli módon bevezetett tarifamódosításai miatt, majd a szolgáltatóra 40 millió forint bírságot szabott ki.

Az Invitel Távközlési Zrt. ugyanis egyoldalúan, a jogszabályban szereplő korlátokat figyelmen kívül hagyva emelt havi- és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a tévé-előfizetések körében. A jogsértés súlyát viszont nagyban csökkentette, hogy az eljárásban konstruktívan együttműködött a hatósággal, és önkéntes vállalásokat is tett az ellentmondás feloldására.

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 40 millió forint bírságot szabott ki általános hatósági felügyeleti eljárásban az Invitel Távközlési Zrt.-re, mert tavaly október 1-jei hatállyal jogsértően, megfelelő jogalap nélkül, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket. A hatóság egyúttal kötelezte a szolgáltatót, hogy az érintett szerződéseket a jövőben az elektronikus hírközlési törvénnyel összhangban eljárva módosítsa. A szankció formáját és a bírság mértékét a hatóság számos szempontot figyelembe véve alakítja ki, így többek között az eset súlyát és az érintett előfizetők nagy számát, az ismételtséget, a jogsértéssel okozott érdeksérelmet, az elért vagyoni előnyt és a piacra gyakorolt hatást is mérlegelve. A bírság megállapításánál számított az is, hogy a szolgáltató még az általános hatósági felügyeleti eljárás elején, az október 1-jei módosítások életbe léptetése előtt önkéntes vállalásokat tett: úgy alakította át a tervezett változásokat, hogy azok jóval kisebb előfizetői kört érintsenek, és lehetőséget adott a szerződések jogkövetkezmények nélküli felmondására két hónapon át. Az elsőfokú döntés még nem jogerős, azzal szemben az Invitel fellebbezhet a hatóság elnökénél.

 

Mi volt jogsértő?

Az Invitel jogsértően, az előfizetői szerződések egyoldalú módosításával vezetett be 50-200 forintos havi és 7-10%-os mértékű forgalmidíj-emelést, határozott és határozatlan időtartamú szerződéseknél is mindhárom általa nyújtott alapszolgáltatásban – telefon, internet, tévé –, ami több százezer egyéni előfizetőt érintett volna. Lépését a szolgáltató az egyoldalúan bevezetett díjemeléseket többek között az üzemi, beruházások miatti és jogszabályváltozások nyomán keletkezett költségek növekedésével magyarázta. Az NMHH viszont megállapította, hogy a vizsgált esetben a módosítás feltételei egyik, a szolgáltató által megjelölt okból sem álltak fenn, így a szolgáltató jogsértést követett el. 

 

 

A szolgáltatók a jogszabályoknak megfelelően csak rendkívüli, indokolt, behatárolt esetekben módosíthatják egyoldalúan az előfizetői szerződéseket. Az egyéni előfizetők érdekérvényesítő képessége a szolgáltatókhoz képest jelentősen gyengébb, ezért a hírközlési jogszabályok – és a betartásukat ellenőrző szerv, az NMHH – szigorúan védi a fogyasztói jogok érvényesülését. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződéseket jogsértően egyoldalúan módosítja, az az előfizetők fokozott jog- és érdeksérelmét jelenti. Veszélybe kerül ugyanis az előfizetők jogbiztonsága, mert már nem tudják a szolgáltatótól igényelt szolgáltatást azon az áron és azokkal a feltételekkel igénybe venni, mely feltételekkel a szerződés létrejött. Potenciális versenyelőnyhöz is juthat a szolgáltató az egyoldalú szerződésmódosítással, hiszen a jogkövetően eljáró versenytársakhoz képest maga számára kedvezőbb szerződési feltételeket tud bevezetni, jogsértő áremeléssel pedig közvetlenül többletbevételhez is juthat, így az elkövetett jogsértés versenyt torzító jellegűnek minősül. Ha élt volna a kétoldalú módosítás lehetőségével, akkor feltételezhetően jóval többen lettek volna olyan előfizetők, akik nem fogadták volna el az ajánlatot, így a szolgáltató bevételtől esett volna el; ilyen formában adminisztrációs költségei is jóval magasabbak lettek volna. A szolgáltató a magyar elektronikus hírközlési piac egyik meghatározó résztvevője, így magatartása, jogsértései a közvetlenül érintett előfizetői körön túlmutatnak, a versenytársak gyakorlatát is befolyásolhatják. 

 

Mikor módosíthat szerződést a szolgáltató?

A szolgáltatónak jogában áll díjakat emelni, az emelést viszont csak a jogszabályoknak megfelelő módon, az előírt feltételek fennállása esetén vezetheti be, ugyanígy a már megkötött szerződéseket csak kivételesen, a jogszabályokban pontosan körülírt esetekben módosíthatja. Még fokozottabban így van ez, ha a módosítás az előfizetők számára hátrányos, hiszen az egyoldalú módosításhoz az érintettek hozzájárulása nem szükséges, az egyetlen lehetőségük a szerződés felmondása. Ez a jogosultság is erősen korlátoz azonban a hírközlési piacon nagyon gyakori határozott idejű elkötelezettséggel kötött szerződések esetén, mivel itt valamilyen kedvezményért az előfizető vállalja, hogy a szerződést idő előtt nem mondja fel. Ez alól pedig csak akkor mentesül, ha a szolgáltató által bevezetett módosítás az eredeti kedvezményt megszünteti vagy csökkenti. A szolgáltató a tavaly őszi módosítást a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható, lényeges változásokkal indokolta. Csakhogy erre kizárólag akkor lehet hivatkozni, ha a bekövetkező változások mértéke, intenzitása, gyors lezajlása nem teszi lehetővé a rendes üzletmenet keretében a szerződések kétoldalú módosításának kezdeményezését, illetve a megváltozott helyzethez igazodó új díjcsomagstruktúra kialakítását és a régi szerződések fokozatos újrakötését. Ilyen kivételes helyzet nem állt fenn, ezért a szolgáltató csak kétoldalúan, az előfizetővel létrehozott konszenzus alapján módosíthatta volna a szerződéseket, illetve ajánlatot tehetett volna új szerződések kötésére és ezután a régi díjcsomagokat kivezethette volna.

 

A hatósági gyakorlat

Az NMHH az Invitel egyoldalú szerződésmódosítással összefüggő gyakorlatát 2011 óta már számos alkalommal jogsértőnek találta, és többször megbírságolta a szolgáltatót, valamint felhívta figyelmét, hogy kizárólag az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokban foglalt feltételek fennállása esetén módosítsa egyoldalúan az előfizetői szerződést. Az NMHH legutóbb tavaly nyáron bírságolta meg az Invitelt – 80 millió forintra – a fogyasztói érdekeket sértő, mostanihoz hasonló egyoldalú szerződésmódosítás miatt. A mostani alacsonyabb összegű bírságot a szolgáltató együttműködő, a jogsértés hatását önkéntes vállalásokkal csökkentő magatartása indokolta. 

 

Az NMHH a távközlési szakma és a társadalmi igények alapján megújította a hírközlési fogyasztóvédelem alapjait a tavaly életbe léptetett az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló új rendelettel. A két lépcsőben, 2015. szeptember 1-től és december 1-től alkalmazandó jogszabály hatékony oltalomban részesíti a fogyasztókat, és többletgaranciát tartalmaz az előfizetői jogok fokozottabb védelmére. A határozott idejű szerződéseket kötő előfizetőket védő egyik nagyon fontos új szabály, hogy a szolgáltató a szerződést egyoldalúan csak akkor módosíthatja, ha az jogszabályváltozás vagy hatósági határozat miatt az számára kötelező. Így az előfizetők joggal számíthatnak arra, hogy a vállalt elköteleződési idő alatt a szerződési feltételek nem változhatnak meg, hacsak ehhez nem adják a hozzájárulásukat kétoldalú módosítás során. 

 

Az NMHH erről szóló kisfilmje:

Az invitel másnapi reakcióját új hírben közöljük.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció