Már nem Bill Gates a Microsoft legnagyobb részvényese

Bár Bill Gatesnek sikerült visszaszereznie vezető pozícióját a világ leggazdagabb embereinek sorában, többé már nem ő az általa egykor vezetett Microsoft legnagyobb részvényese. Steve Ballmer megelőzte.

Bill Gates már csak a második legnagyobb részvényese a Microsoftnak. A vállalat korábbi vezérigazgatója, Steve Ballmer megelőzte a sorban. A CNET szerint négy éven belül Bill Gates  tulajdoni hányada valószínűleg eltűnik.

 

Steve Ballmer, aki már szintén visszavonult a cégvezetéstől, ugyan csak kicsivel került Gates elé a sorban 333 millió részvénnyel, míg a vállalat társalapítója jelenleg 330,1 millió részvény birtokosa.

 

Bill Gates 1975-ben alapította a Microsoftot, és 2000-ig a vezetői székben ült. Az elmúlt 12 évben pedig a Bill & Melinda Gates Alapítvány finanszírozása érdekében minden esztendőben 80 millió részvényt adott el, 2014. április 30-án pedig további 4,6 millió részvényen adott túl, mellyel a második helyre szorult.

 

A szoftvercég egykori vezérét nem zavarja, hogy lekerült a trónról, a mostani részvényeladás hátterében is az áll, hogy pénzt csoportosítson át az 1994-ben létrehozott alapítványához, mely 2012-ig mintegy 28 milliárd dollárral támogatta a szegénység, a betegségek és a globális problémák elleni küzdelmet.

 

Forrás: CNET.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció