Az okos kütyük a szórakoztatóipar univerzális csatornái – beszámoló a Telenor Jövőkutató Szimpóziumáról

Az okoseszközök térnyerése és a zsebre vágható internet több területen új irányba terelte fogyasztói szokásainkat. A Telenor tegnap tartott Jövőkutató Szimpóziumán szakértők keresték a választ arra a kérdésre, hogy miként formálódik a médiafogyasztás, s általa a médiaipar a jövőben. Vajon túlsúlyba kerülnek a maximális kényelmet és az új igényeket kiszolgáló megoldások – mint például a Telenor MyTV – a hagyományos műsorszórással szemben?

Tagadhatatlan, hogy az okostelefonok, táblagépek és egyéb okoseszközök alaposan átformálták tévézési, zenehallgatási és filmezési szokásainkat. Az olyan tartalmakat tartjuk ideálisnak, amelyeket a lehető legtöbb platformon fogyaszthatunk a maximális kényelem és rugalmasság érdekében. Például a sorozatainkat nem feltétlenül csak a tévében, hanem a tabletünkön is szívesen nézzük, ha van rá lehetőségünk, a zenéinket pedig előszeretettel hallgatjuk okostelefonunkról, s nem csak az otthon lévő hifiről. Fontos a tartalmak megfelelő elérhetősége is, például ha lemaradtunk egy meccsről, azt később még megnézzük, ha lehet.

A Telenor tegnap délután, Törökbálinton tartott Jövőkutató Szimpóziumán szakértők és különböző csatornák vezetői beszélgettek a médiapiac jövőjéről, amit – mint látható – erőteljesen befolyásol az okos kütyük népszerűsége. Végül a Telenor MyTV megoldása került az esemény középpontjába. A propelleres operátor televíziós szolgáltatása egy tökéletes megoldásként tűnt fel az elkövetkezendő években felmerülő tartalomfogyasztási igények kielégítésére.

Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója szerint mind a Telenor Deezer zeneszolgáltatás, mind pedig a Telenor MyTV a személyre szabhatóság, a kényelem és jogtisztaság jegyében születtek, s megfelelő színvonalon szolgálják ki a jövő, s már a jelen fogyasztóját is. Ezek a megoldások nemsokára jobban elterjednek, s a mobilszolgáltatók egyre nagyobb szerepet játszanak majd tartalomfogyasztási értékláncban.

 

 

A TV2 vezérigazgatója, Simon Zsolt elmondta a kerekasztal beszélgetésen, hogy a médiamárka kulcsfontosságú a tartalom népszerűsítésében, a legjobb eredmény pedig a médiamárka és a platform megfelelő integrációjával érhető el. A Telenor MyTV-hez hasonló szolgáltatásokkal kiszélesíthető a piac, ami bővülést jelent a csatornák számára.

Dirk Gerkens, az RTL Klub elnök-vezérigazgatója derűlátóan tekint a jövőbe: “A tartalomgyártók számára ígéretes a jövő, hiszen minél több a platform, annál több a potenciális ügyfél. Néhány éve olyan alapvető szolgáltatások, mint a Netflix, Youtube vagy a Facebook még a legtöbb ember számára ismeretlenek voltak, de ma már egyre több az új belépő a piacon. A célunk, hogy a legjobb tartalmat kínáljuk a lehető legtöbb platformon és új üzleti modelleket kísérletezzünk ki.”

Tehát a kerekasztal beszélgetés résztvevői szerint a jövő médiapiaca még szerteágazóbb lesz, hogy az okoseszközökkel körülvett felhasználók igényeit a lehető legjobban kiszolgálja. Ez nem jelenti a hagyományos műsorszórás- és szerkesztés eltűnését, de ezek jelenléte már nem fog erősödni.

Amellett, hogy megismertük a szakértők és piaci szeplők optimista vízióit, kicsit bele is „nézhettünk” a jövőbe a Telenor fejlesztői partnereként bemutatott EU Edge jóvoltából. Maróy Ákos, az Eu Edge alapítója és technológiai igazgatója bemutatta a Telenor MyPlayer alkalmazás Google Glass-ra fejlesztett próbaverzióját, amellyel a MyTV televíziós streaming szolgáltatás műsorajánlóit követhetik a jövő felhasználói.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció