A BTel régiós terjeszkedésről és sajátrészvény-vásárlásról döntött

A Business Telecom Távközlési Nyrt. (BTel) a régióban szeretne terjeszkedni, akvizíciós elképzeléseinek megvalósításához pedig saját részvényeket is felhasználna.

A társaság közleménye szerint a menedzsment meghatározta, hogy mely szomszédos országokban kíván piacra lépni, felvásárlással vagy leányvállalat alapításával. A régiós terjeszkedés megvalósításához felhasználhat saját részvénycsomagot is. Ennek érdekében a BTel igazgatótanácsa december 12-i ülésén megerősítette korábbi felhatalmazását, hogy a menedzsment az aktuális törzstőke maximum 25 százalékáig saját részvényt vásárolhat. A közlemény szerint a BTel részvények decemberi tőzsdei árfolyama a társaság évközi eredményességét jelen pillanatban nem tükrözik, alulértékeltnek tekinthetők és emiatt kedvező a piaci környezet saját részvények vásárlására. Ezzel a lehetőséggel a menedzsment 2014. április 30-ig élhet.
 

A régiós terjeszkedést segítik az idei tőkebevonások is, amelyek összesen 1,5 milliárd forint forráshoz juttatták a társaságot. Egyrészt a nyári zártkörű tőkeemelések és részvényértékesítések révén több mint 1 milliárd forintot vont be a társaság, valamint a szeptemberi nyilvános részvényértékesítésből 453 millió forint bevétele származott. Az igazgatótanácsi ülésen módosították a társaság tevékenységi körét, amely a reklámügynöki tevékenységgel egészül ki, ennek megfelelően az alapszabály is megváltozik. Mindkét átalakítást egy új projekt elindítása érdekében kezdeményezték, melynek indulása jövő év januárjában várható.
 

A Kecskeméten alapított BTel alternatív távközlési szolgáltatóként vezetékes hang-, szélessávú internet-, mobilinternet-, és műholdas szolgáltatást nyújt országszerte. Kapcsolódó termékpalettáján szerepel az IPTV, IP-alapú telefonszolgáltatások, az eFax, a VPTV kapcsolatok kiépítése, továbbá szerver-elhelyezés, szerverbérlet és a domain-regisztráció is. A társaság részvényei a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriájában és a Frankfurti Értéktőzsdén is szerepelnek. A papírok kedden délután 968 forintot értek, áruk 2,62 százalékkal csökkent az előző napi záróárhoz képest. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 1392, a legalacsonyabb 561 forint volt. A társaság által kibocsátott kötvények szintén a BÉT-en forognak. A BÉT adatai szerint a cég 2012-ben 3,55 milliárd forint árbevételt és 60 millió forint adózott nyereséget ért el. Az idei évben szeptember végéig árbevétele meghaladta a 2,9 milliárd forintot, adózás utáni eredménye pedig 989 millió forint volt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció