Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

forrás: Prím Online, 2024. április 9. 13:20

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

Magyarország innovációs stratégiája, a Neumann János Program hazánk képességeit, kompetenciáit, növekedési potenciálját és társadalmi jelentőségét figyelembe véve négy fókuszterületet határozott meg. Ezek közül az egyik az egészséges életre összpontosít, éppen ezért a NIÜ elkötelezett az egészségügy innovációjának előmozdítása mellett, összhangban az EIT Health InnoStars célkitűzéseivel.

 

„A magyar innovatív vállalkozások számára kiemelt jelentőségű, hogy kiterjedt partneri kapcsolatokkal rendelkezzenek az európai piacokon, hiszen ezek segíthetik hozzá őket a külpiacokon való eredményes megjelenéshez, így bővítve a magyar gazdaság exportkapacitásait. Ebben nyújt segítséget az EIT Health InnoStars és ezért döntöttünk úgy a NIÜ részéről, hogy csatlakozunk a hálózathoz” – mondta Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója. Hozzátette: „Stratégiai célunk, hogy minél több innovatív magyar vállalkozást segítsünk hozzá a közvetlen európai uniós támogatásokban való eredményes részvételhez. Az EIT Health programjai, szolgáltatásai és szakértelme nagyszerű lehetőséget kínálnak nemcsak az innovációt támogató kapacitásaink megerősítésére és megosztására, valamint új távlatok megnyitására partnereink számára, de a közvetlen uniós programokban való magyar részvétel erősítésére is.”

 

 

Az ügynökség aktívan hozzájárul a magyar innovációs ökoszisztéma megerősítéséhez, és kiterjedt kapcsolatokat tart fenn az oktatás, a kutatás és az innováció (az úgynevezett tudásháromszög) legfontosabb területein. A NIÜ kiemelt kezdeményezése, a Hungarian Startup University Program (HSUP) a hallgatók innovációját ösztönzi azáltal, hogy az innovatív vállalkozások indításához és működtetéséhez szükséges készségekkel vértezi fel őket. A program a 2022/2023-as tanévig 32 felsőoktatási intézményt és több mint 10 ezer hallgatót szólított meg. A közelmúlt sikertörténete például az orvos- és egészségtudományi, egyetemi hallgatók számára interaktív, az emberi anatómiát 3D-ben bemutató alkalmazást fejlesztő HoloSapiens nevű startup.

 

„Az EIT Health InnoStars és a NIÜ közötti partnerség jelentős előrelépés közös erőfeszítéseinkben, amelyek célja, hogy felgyorsítsuk az egészségügyi innovációt és még több magyar sikertörténet megszületéséhez nyújtsunk támogatást. Ez azért különösen fontos, mert a versenyképesség növelése Magyarország küszöbön álló EU-elnökségének kiemelt prioritása – mondta el Pongrácz Ferenc, az EIT Health InnoStars regionális igazgatója. – Úgy véljük, közös erőfeszítéseink nemcsak a tehetséges magyar innovátorok számára teremtenek új lehetőségeket, hanem egész Európában hozzájárulnak az új egészségügyi megoldások kifejlesztéséhez, az előttünk álló kihívások kezeléséhez, és a betegek gyógyulási esélyeinek növeléséhez, akárhol is éljenek.”

 

Az EIT Health InnoStars-szal való együttműködés kézzelfogható előnyöket kínál különböző szervezetek számára. Az EIT Health partnereivel való találkozók értékes hálózati lehetőségeket kínálnak, míg az EIT Health honlapján való láthatóság növeli a szervezet profilját európai szinten a teljes innovációs ökoszisztémában. Ezen túlmenően a NIÜ az EIT Health támogatását az európai információterjesztéshez és kommunikációhoz. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55