A traktor és a Simson motor a legmenőbb a Jófogáson

Czipperer Dia, 2014. január 17. 14:20

Bár a karácsony slágertermékei egyértelműen a táblagépek és az okostelefonok, úgy tűnik, az általános tendencia nem ez, legalábbis a Jófogás.hu adatai szerint. Az apróhirdetési oldal eredményei szerint meglepő módon a traktor, motor, babakocsi és a ló a legkeresettebb termék.

Érdekesek a Jófogás.hu adatai abból a szempontból, melyek a legkeresettebb termékek náluk. A Top 10-ben ugyanis nem szerepel semmilyen ma népszerű elektronikai eszköz, ellentétben a traktorral vagy a lóval.

 

Az emberek inkább az olcsóbb dolgokra vadásznak a neten, ezt a rangsor is mutatja, mely szerint a régi Simson motor népszerűbb, mint a BMW. Ez utóbbira több mint 5 millióan kerestek rá tavaly.

 

 

A statisztikából az is kiderül, hogy az emberek az elektronikai cikkek, mint például a laptopok esetében főleg az olcsób árkategóriában keresgélnek.

 

Még a szakértőket is meglepte a mezőgazdasági termékek népszerűsége. „Az MTZ traktort 3,3 milliószor keresték 2013-ban a Jófogáson, így a fehérorosz csodagép meg is kaparintotta a negyedik helyet. A többség nyilván megtalálta a hozzá illő traktort, hiszen nemcsak a kereslet, a kínálat is hatalmas” – olvashatjuk a közleményben. A lista egyéb elemei sem éppen mindennapi adatokkal szolgálnak, például a 10. hely, amelyet a ló birtokol.

 

 

Íme a legnépszerűbb keresőszavak a Jófogáson 2013-ban:

 

1.     Simson

2.     Kerékpár

3.     Babakocsi

4.     MTZ

5.     Traktor

6.     Laptop

7.     Kanapé

8.     Szekrénysor

9.     BMW

10. 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52